A modern ipari bevonatrendszerekben a bevonat keménysége, tapadása, vízállósága és öregedésállósága nagymértékben függ a térhálósító megválasztásától. A tetrametilol-glikoluril négy nagyon reaktív metilolcsoportjával a festék- és bevonatipar egyik pótolhatatlan térhálósító komponensévé vált.
Működési elve intuitív módon érthető: a tetrametilol-glikoluril négy metilol-karja egyidejűleg kondenzációs reakciókon megy keresztül a bevonógyanta reaktív csoportjaival, például hidroxil- és karboxilcsoportjaival, és az eredetileg laza lineáris polimerláncokat sűrű, három{0}}dimenziós hálózatba "szövi". Ez a térhálósítási eljárás jelentősen növelheti a bevonat keménységét, vegyszerállóságát és fényességét. Az akril-észter-latex rendszerekben a tetrametilol-glikoluril, mint térhálósító, lehetővé teszi a kikeményedési hőmérséklet 80 és 117 fok közötti szabályozását, ami alacsony-hőmérsékletű, nagy-hatékonyságú térhálósodást tesz lehetővé. A vízálló bevonatok területén a tetrametilol-glikolurillal módosított sztirol-akril emulziós vízálló bevonatokon végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a térhálósítási reakció nemcsak a latexfilm hőstabilitását javítja, hanem jelentősen növeli a szakítószilárdságot, a szakítószilárdságot és az alacsony hőmérsékletű rugalmasságot is. Termikus öregítés és UV öregítés után a bevonófilm mechanikai tulajdonságainak visszatartási aránya jelentősen javul. A bevonatok, ragasztók és műanyagok térhálósítójaként a tetrametilol-glikoluril hatékonyan javítja az anyagok időjárásállóságát és keménységét, biztosítva, hogy az épületek külseje és az ipari berendezések fémfelületei szilárdan védettek maradjanak a nap, a szél és az eső ellen.